.JPG)
_____________________________________
- A Magyar Tudományos Akadémia fiatal kutatói pályázatainak kiírásában előnyt élveznek a magyar állampolgárságú, illetve a határon túli magyar fiatalok.
- Mennyire összeegyeztethető ez az uniós joggal?
- Megjelenhetnek-e nemzetpolitikai érdekek a tudományos élet egy olyan területén, amely bizonyos kutatói álláspályázatok elbírálási feltételeit érinti?
A Magyar Tudományos Akadémia fiatal kutatók számára kiírt álláspályázatában a jelentkezők elbírálásánál elsőbbséget élveznek a magyar állampolgárságú, valamint a határon túli magyar fiatalok, ami a jelenlegi magyar politika-alkotás nemzeti-jellegének egyértelmű kifejeződése. Persze lehet arról vitatkozni, hogy mi is az a „nemzeti érdek”, de gyakorlati szempontból, és a szakpolitika-alkotók szemszögéből a mindenkori kormányzat által kitűzött, Magyarország számára jelentős és hasznos célok elérését értjük alatta. A jelenlegi magyar kormány számára pedig a nemzeti összetartozás kérdése, és a határon túli magyarság támogatása mindenképpen ebbe a kategóriába tartozik. Ez a blog-bejegyzés arra keresi a választ, hogy legitim kritériumnak számít-e a magyar állampolgárság vagy a határon túli magyarság tényének pozitív megkülönböztetése egy ilyen esetben.
A Magyar Tudományos Akadémián, mint minden évben, 2016-ban is kiírták a fiatal kutatói pozíciók elnyerésére irányuló pályázatokat. Az álláshelyek tudományterületek és kutatócsoportok, -intézetek közötti elosztásáról az egyes kutatóintézetek igényeinek figyelembevétele után az Akadémiai Kutatóintézetek Tanácsa, valamint tudományterületi szakbizottságok véleménye alapján az MTA elnöke dönt. A döntés alapján minden kutatóközpont és intézet adott számú álláshelyet hirdethet meg, amelyek keretében az alkalmazott szakértők bizonyos előre meghatározott témakörökben végeznek kutatást, és kell eredményeket felmutatniuk. A kinevezések 3 évre szólnak, az alkalmazható kutatók felső korhatára 30 év (bizonyos kivételes esetekben 35 év).
A fiatal kutatói álláshelyek pályázati formában történő betöltésének részletes szabályairól a Magyar Tudományos Akadémia elnökének 40/2013. (XII. 17.) számú határozata rendelkezik. Ebben a dokumentumban a pozíciók elnyerésének módját és kritériumait szabályozó számos indokolt reguláció található, azonban szerepel egy olyan kritérium is, amely számos kérdést felvet, ez pedig a kutatók nemzetiségének kérdése. A határozat 4. paragrafusának (3) bekezdése ugyanis kimondja, hogy „a fiatal kutatók alkalmazása során a magyar állampolgárságú, illetve a határon túli magyar fiatalok elsőbbséget élveznek.” Első ránézésre talán teljesen magától értetődőnek tűnhet ez a kikötés, hiszen az MTA-n betöltött konkrét kutatási témákhoz kapcsolódó pozíciókról van szó, amely témák olykor Magyarországhoz kötődők lehetnek, vagy elengedhetetlen lehet hozzájuk a magyar nyelv ismerete. Nem hagyható figyelmen kívül az a nyilvánvaló tény sem, hogy a határon túli magyarság támogatása, valamint a széles körben értelmezett magyarság összefogásának célja a jelenlegi magyar kormány nemzetpolitikájának szerves része, annak egyenesen zászlós hajója. Ez nem csak a 2010-ben módosított állampolgársági törvény által bevezetett egyszerűsített honosítás, vagy a határon túli magyarok számára biztosított választójog (2013) formájában nyilvánul meg, hanem mára már szinte „külpolitikai/külgazdasági” céllá is vált, hiszen Magyarország számos pénzügyi és szociális támogatást nyújt a határon túli magyar területeknek, valamint a közös kultúra ápolására is jelentős figyelmet és forrásokat szentel.
Felmerül ugyanakkor a kérdés, hogy az állampolgársági kritérium figyelembe vétele mennyire indokolt egy tudományos munkakör betöltése tekintetében, és hogy nem lett volna-e elegendő esetleg a magyar nyelv ismeretét meghatározni bizonyos olyan kutatói helyek esetében, amikor a kutatott téma alapján ez egyértelműen indokolt. Ezen kívül, ha jogi szempontból közelítjük meg a kérdést, különösen az uniós jogot figyelembe véve, akkor is számos aggály felmerülhet, hiszen az Európai Unióban az uniós polgárok szabad mozgása, munkavállalása és a diszkrimináció tilalma alapvető jogoknak számítanak. Az Európai Unió Működéséről Szóló Szerződés 45. cikk (2) bekezdése kimondja, hogy „a munkavállalók szabad mozgása magában foglalja az állampolgárság alapján történő minden megkülönböztetés megszüntetését a tagállamok munkavállalói között a foglalkoztatás, a javadalmazás, valamint az egyéb munka- és foglalkoztatási feltételek tekintetében.” A 2004/38/EK irányelv pedig az Unióban történő szabad mozgás és tartózkodás feltételeit rögzíti, amelyek szerves részét képezi – különösen a letelepedés szempontjából – a munkavállalás. Márpedig a jelenlegi vonatkozó MTA határozat alapján a magyar állampolgárok és a határon túli magyarok elsőbbsége az összes többi, egyébként a munkakör beöltésére alkalmas és kvalifikált, más állampolgárságú fiatal hátrányos megkülönböztetését vonja maga után.
A diszkrimináció tilalmának általános érvényesülése mellett az Európai Unióban azonban számos esetben indokolt lehet különleges kritériumok meghatározása egy adott állás betöltésénél. Az 1989-es Groener-esetben például Írország kérte előzetes döntéshozatali eljárás keretében az Európai Bíróság véleményét arról, hogy meg lehet-e tagadni egy külföldi nemzetiségű tanártól egy bizonyos állást/kinevezést az adott ország nyelvtudásának hiányában. Anita Groener holland állampolgár Írországban dolgozott tanárként félállásban. Teljes foglalkoztatású állásra jelentkezett, azonban elutasították, mivel nem sikerült letennie az álláshoz szükséges ír (Gaelic) nyelvvizsgát. Az ír Oktatásügyi Minisztérium határozata alapján ugyanis a szakiskolai tanároknak az ír nyelv ismerete kötelező volt. Az Európai Bíróság kimondta, hogy az ír állam jogosan kötötte a foglalkoztatáshoz a nyelvismeretet feltételként. Ez még akkor is így van, ha Groener angol tanári pozícióra jelentkezett, tehát angol nyelven oktatott volna. Mivel azonban a nyelvtudás bárhol, bárki számára megszerezhető, és a szerződés nem tiltja egy tagállam nyelvi hagyományainak védelmét, őrzését, így indokolt volt a pozíció megtagadása a tanártól. A Bíróság azonban arra is felhívta a figyelmet, hogy egy ilyen eljárás soha nem lehet aránytalan és igazságosnak kell lennie.
Mennyire köthető össze ez a példa a szóban forgó magyar esettel, tehát indokolt lehet-e a magyar állampolgárok és határon túli magyarok pozitív megkülönböztetése ilyen munkakör esetén? Véleményem szerint nem, és a Groener ítélettel csak akkor lehetne szoros párhuzamot vonni, ha a fiatal kutatói pályázatban a magyar nyelv ismeretét szabták volna feltételként. A magyar nemzetiség vagy állampolgárság kérése azonban egy még szigorúbb kritérium, amely egyértelműen hátrányos megkülönböztetést jelent a nem magyar állampolgárságú magyarországi munkavállalók számára. Az eset azért is érdekes, mert nyilvánvaló, hogy ezzel a különleges feltétellel az ország (és a kormány) nemzetpolitikai célkitűzései kaptak helyet a tudománypolitikában. A másik lényeges kérdés tehát az, hogy mennyire elfogadható a nemzetpolitikai célok megjelenítése a tudománypolitikában. Az Európai Unióról Szóló Szerződés 4. cikkének (2) bekezdése alapján ugyanis az EU „tiszteletben tartja a tagállamok (...) nemzeti identitását, amely elválaszthatatlan része azok alapvető politikai és alkotmányos berendezkedésének.” Tehát az EU feltehetően elismerné a nemzetpolitikai célokat ez alapján a bekezdés alapján.
Arról viszont hosszas vitákat lehetne folytatni, hogy a nemzeti érdek kifejeződése kifejezetten a tudománypolitikában mennyire elfogadható, pláne olyan áron, ha az hátrányos helyzetbe hoz számos uniós polgárt. Az arányossági teszten, melyre a Groener-ítéletben is utalt a Bíróság, ugyanis már valószínűleg megbukna a kérdés, hiszen a munkavégzés szempontjából irreleváns a magyar állampolgárság előnyben részesítése. Magyarország tagja ugyanis az Európai Kutatási Térségnek, amelynek célja (a Lisszaboni Szerződés alapján) egy „egységes, a világ előtt nyitott, a belső piacon alapuló kutatási térség” létrehozása, amelyben a hatékonyabb nemzeti kutatási rendszerek kialakítása mellett prioritást élvez a tagállamok közötti optimális transznacionális együttműködés, valamint a nemzetközi mobilitáson alapuló nyitott kutatói munkaerőpiac is. A „Megerősített partnerség az európai kutatási térségben a kiválóság és a növekedés támogatására” című 2012-es bizottsági közlemény szerint pedig, ahogy ez a dokumentum címéből is egyértelmű, a legfontosabb cél az EKT-ben a kiválóság kell, hogy legyen, ami szintén nem indokolja különféle nemzetiségi kritériumok megjelenítését egy ilyen tudományos álláspályázatban. Természetesen ez alól kivételt jelenthetnek az olyan, többnyire rotációs elven működő nemzetközi tudományos ösztöndíjak, amelyekre évente más-más nemzetiségű jelentkezők pályázhatnak.
Összegezve, véleményem szerint a magyar nyelv ismeretének követelménye indokolt lehetett volna az MTA fiatal kutatói pályázat kiírásánál, például olyan humán tudományterületeken, ahol a kutatott téma alapvetően igényli a magyar nyelvtudást. Jelen formában azonban állampolgársági előírást tartalmaznak a kiírások, amelyek az EU-jogot (ti. a diszkrimináció tilalmát) sértik, és az európai tudománypolitika szempontjából is aggályosnak minősíthetők. A jogsértő állapot jövőbeli elkerülése érdekében a vonatkozó 40/2013. (XII. 17.) sz. MTA elnöki határozat módosítása megfontolandó.
Az írás a szerző véleményét tartalmazza és semmiképp nem értelmezhető az MTA TK hivatalos állásfoglalásaként.