_____________________________________
- A Szövetség a Békéért és a Szabadságért elnevezésű szélsőjobboldali alapítvány is hozzájutott EU-s finanszírozáshoz
- A Mozgástér egyik szerzője szerint az EU látszatellenségeket kreál
- Valójában inkább úgy tűnik, hogy az Európai Parlamentnek és a tagállamoknak közösen kell javítania egy rossz jogszabályon
A napokban megjelent az a botrányos hír, miszerint az Európai Unió, pontosabban az Európai Parlament szélsőjobboldali szervezeteket finanszíroz. A hír elsősorban kis látogatottságú portálokon jelent meg, valamint az orosz híreket is terjesztő Sputnik oldalon. Ennek ellenére a megjelent hír igaz: 2016-ban 197.625 eurót kap a Szövetség a Békéért és a Szabadságért elnevezésű szélsőjobboldali alapítvány. Lánczi Tamás szerint az EU vagy nincs tisztában azzal, hogy kiket finanszíroz vagy látszatellenségeket kreál annak érdekében, hogy „szélmalomharcát vívja a képzelt náci-veszély ellen, ahelyett, hogy Európa valódi problémáival foglalkozna”. Vajon tényleg ilyen egyszerű a helyzet?
Az árnyaltabb képhez ismerni kell azt a jogszabályi környezetet, amely lehetővé teszi az európai szintű pártok és alapítványok finanszírozását. A 2004/2003/EK rendelet értelmében az európai pártok 2004 óta kaphatnak pénzügyi támogatást az Európai Parlamenttől. Ez az anyagi segítség többek között találkozók és konferenciák szervezésére vagy különféle tanulmányok finanszírozására ad lehetőséget. Az 1524/2007/EK rendelet alapján az európai pártok mellett az európai szintű politikai alapítványok is jogosultak anyagi támogatást igényelni 2007 óta. Ez a módosító jogszabály különféle feltételeket szab meg a pénzügyi segítség elnyeréséhez. Az egyik legfontosabb kikötés: „az európai szintű politikai alapítvány[ok] […] valamely európai szintű politikai párthoz kapcsolód[nak]”. Másképp szólva: ha a Szövetség a Békéért és a Szabadságért nevű szervezethez kapcsolódó pártok egyes tagjai nem lennének maguk is Európai Parlamenti képviselők és/vagy nem rendelkeznének európai szintű pártcsaláddal, akkor az alapítvány nem kapna finanszírozást.
A fenti tény tehát árnyalja azt a képet, hogy az Európai Unió tudatlanul vagy – még rosszabb – tudatosan támogatna olyan szervezeteket, amelyek ellentmondanak saját értékeinek és mindezt csak azért tenné, hogy látszatügyekkel foglalkozzon komoly kérdések helyett. Természetesen még mindig adódhat a kérdés, hogy ez a szabályozás miért teszi lehetővé szélsőjobboldali pártok és alapítványok finanszírozását? Ehhez érdemes pár szót ejteni az uniós intézményrendszerről és döntéshozatalról, hiszen a magyarországi közbeszédben az Európai Unió rendszerint egységes politikai szereplőként jelenik meg, miközben a brüsszeli intézményrendszer és döntéshozatal sokkal összetettebb. Az Európai Unió Működéséről Szóló Szerződés 224. cikke kimondja, hogy a fenti jogszabályt az Európai Parlament és a Tanács rendes jogalkotási eljárás keretében fogadta el. Ebből az következik, hogy tagállami beleegyezés nélkül ez a jogszabály – és annak módosítása – létre sem jöhetett volna. Magyarul, amikor az európai szintű jogszabályokat kritizáljuk, akkor érdemes azt is figyelembe venni, hogy a tagállamok beleegyezése nélkül meg sem születhetett volna a vitatott uniós jogszabály.
Lehet és kell is kritizálni az uniós jogot, ha hasonló (néha valós, néha látszat-)ellentmondások a felszínre kerülnek. Valóban problematikus az a tény, hogy szélsőjobboldali alapítványok is uniós forrásokhoz juthatnak, ugyanakkor nem mindegy, hogy mivel magyarázzuk ezt a jelenséget. A tudatlanság és szélmalomharc helyett úgy tűnik, hogy inkább egy rossz jogszabály teszi lehetővé azt, hogy az érintett szervezet pénzügyi forráshoz juthatott. Emiatt viszont nem csak „Brüsszelt”, hanem a tagállamok érintett képviselőit is érdemes lenne kritizálni, hiszen nem külön-külön, hanem együtt képesek uniós jogot alkotni ebben az esetben. Az igaz, hogy az érintett rendeletet nem elég körültekintően alkották meg, hiszen a gyakorlatban az Európai Unió értékeivel ellentétes szervezetek is pénzhez juthatnak. Ha változást szeretnénk látni, nemcsak „Brüsszelt”, hanem az összes érintett felet, így a tagállami kormányokat is biztatni kellene.
Az írás a szerző véleményét tartalmazza és semmiképp nem értelmezhető az MTA TK hivatalos állásfoglalásaként.