_____________________________________
Noha manapság a politika lényegét leginkább számszerűsíthető eredményekben, arctalan hatalomtechnikai megoldásokban és a demokratikus elszámoltathatóság érvényesítésben látjuk, továbbra sem felejthetjük el, hogy a személyiségnek legalább ilyen jelentős szerepe lehet a politikai folyamatok alakításában. Az európai integráció történetében elég csak Jean Monnet-ra, az Európai Szén- és Acélközösség Főhatóságának első elnökére, vagy Jacques Delors bizottsági elnökre gondolni. Kettőjük – személyiségük és víziójuk – nélkül minden bizonnyal sosem érte volna el azokat az eredményeket az integráció, mint amelyeket ma megtapasztalhatunk. Hozzájárulásuk az eredményekhez mégsem számszerűsíthető teljesen, vagy nem fordítható le semleges mechanizmusok hatásösszességére.
*
2014. július 15-e után (a parlamenti szavazás napja) már biztos, hogy az elkövetkezendő öt évben Jean-Claude Juncker, luxemburgi politikus, tölti be az Európai Bizottság elnöki tisztét, azaz döntő befolyása lehet a 2008-ban kezdődött gazdasági és monetáris, majd társadalmi-politikaivá váló válságból éppen csak kilábalni látszó Unió jövőjének alakulására.
Juncker a Luxemburgban nagy hagyományokkal rendelkező acéliparhoz kötődő munkáscsaládba született, általános és középiskolai tanulmányait részben Belgiumban, részben Luxemburgban végezte. 1974-ben belépett a luxemburgi Keresztényszociális Néppártba, és ezzel párhuzamosan a strasbourgi egyetemen kezdett jogi tanulmányokat, ahol 1979-ben végzett. Diplomázás után azonnal politikai karriert kezdett, 1984-ben képviselőnek választották és rögtön munkaügyi miniszternek is kinevezték. Ezt követően fokozatosan építette politika pályáját: első lépésként a luxemburgi politikában kiemelkedő fontosságú pénzügyminiszteri posztot töltötte be, majd 1995-ben miniszterelnöki kinevezetést kapott a szocialistákkal közös koalíciós kormány élén. Az 1999-es, 2004-es és 2009-es választásokat követően is megőrizte miniszterelnöki pozícióját, noha változó koalíciós partnerekkel. 2013. július 11-én – Európa leghosszabb ideig hatalmon lévő miniszterelnökeként – egy, a luxemburgi titkosszolgálathoz kapcsolódó lehallgatási és megvesztegetési botrány miatt lemondott. A távozását követően kiírt októberi választást pártja nyerte meggyőző többséggel, a parlamenti helyek több mint egyharmadát megszerezve.
A belpolitikai sikerek mellett Juncker az európai politikai karrierjét is eredményesen építette fel lépésről-lépésre. Fontos szerepet játszott az 1992-ben elfogadott, az Európai Uniót létrehozó Maastrichti Szerződés megkötéséhez szükséges kompromisszumok megszületésében, 1996-ban pedig a közvetítésével oldódott meg egy monetáris integrációhoz kapcsolódó vita Kohl német kancellár és Chirac francia elnök között, és a luxemburgi uniós elnökségek (1997, 2005) is sikereket és európai ismertséget hoztak a számára. 2005-ben megválasztották az eurózóna pénzügyminisztereit tömörítő Eurócsoport elnökévé. Ezt a pozíciót 2013-ig töltötte be, és valószínűleg ebben az időszakban ragadt rá a Mr. Euro elnevezés. Az Eurócsoport elnökeként jelentős szerepet játszott a 2011-től súlyosbodó monetáris válság kezelésében és az egyes problémákkal küzdő országokkal (pl. Görögország, Portugália, Spanyolországgal) való tárgyalásokban és megállapodásokban. Az európai integráció érdekében végezett tevékenységéért több jelentős díjat is kapott az elmúlt évtizedekben (Vision for Europe, 1998; Karlspreis, 2006).
*
Juncker politikai üzenetének, melyet a bizottság elnöki jelöltsége során többször is részletesen kifejtett, a következők voltak a legfontosabb pontjai:
(i.) erősebb, egyszerűbb és demokratikusabb Európa;
(ii.) munkahelyteremtés és gazdasági növekedés különös tekintettel az új technológiákra és az innovációra;
(iii.) a szociális piacgazdaság elveinek érvényesítése;
(iv.) az Unió centralizálásának elutasítása, de ez euró-övezet politikai integrációjának elmélyítése;
(v.) a közös kül- és biztonságpolitika fejlesztése és az atlanti kapcsolatok erősítése.
A napokban megjelent EB elnöki programjában (Agenda for Jobs, Growth, Fairness and Democratic Change) pedig tíz kulcsterületet jelölt meg, mint jövőbeli tevékenységének főbb céljait. Ezek között szerepel a munkahelyteremtés és a növekedés támogatása; a digitális egységes piac; az európai energia unió megteremtése; az európai ipar fejlesztése, részleges újraiparosítással; a gazdasági és monetáris integráció további bővítése; az USA-EU szabadkereskedelmi megállapodás elfogadása; az emberi jogok és a jogállamiság tiszteletének biztosítása; egy új európai bevándorlási politika kialakítása; az Unió globális szerepének erősítése és az Unió további demokratizálása. Programja további fontos pontja, hogy hitet tesz a többsebességes Európa mellett, azaz elfogadja, hogy nem kell egységesen haladniuk a tagállamoknak az integrációban, hanem lehetnek olyan tagállamok, akik kimaradnak egyes lépésekből, míg mások pedig előrelépnek egyes intézményi vagy politikai megoldásokkal. Különösen szorgalmazza az euróövezet integrációjának további elmélyítését, de fontosnak tartja az azon kívül álló tagállamok érdekeinek is a figyelembevételét.
Juncker elnöki jelölése, majd megválasztása komoly kritikát kapott: beszédes, hogy az általában egyhangúsággal döntő Európai Tanácsban szavaztak személyéről és két ellenszavazatot kapott az Egyesült Királyság és Magyarország miniszterelnökeitől. Az angol és a magyar külpolitika fő ellenvetése személyével szemben, hogy túlzottan is az Uniót a válságig vezető „európai elithez” kapcsolódik, és így kevésbé lehet arra számítani, hogy a jelenlegi válsághelyzetben innovatív és újszerű megoldásokat keressen, hanem valószínűleg csak a régi – egyszer már kudarchoz vezető – politikák és megoldások folytatására lesz képes. További kritika személyével szemben, hogy sokan a jelenlegi monetáris válság félrekezelésének és a megszorításoknak a szimbólumát is láthatják benne, és ez szintén nem szerencsés üzenet az európai polgároknak.
*
Juncker személyében, mint láthatjuk, egy igen tapasztalt, az európai politikában rendkívül jártas politikus – úgy is mondhatnánk: öreg róka – került az Európai Bizottság élére. Ez a tapasztalat egyértelműen alkalmassá teszi a sokszereplős és számos összetett érdek összehangolásán alapuló kompromisszumos politika működtetésére, mely nélkül az uniós intézményrendszer nem működhet megfelelően. Ugyanígy valószínűleg kiválóan fogja kezelni a tagállamokkal kapcsolatos ügyeket, nézeteltéréseket. Juncker minden bizonnyal remek választás az Európai Unió, különösen az intézményrendszer számára, már csak az a kérdés, hogy a válság éveiben igencsak átalakuló Európának is ugyanilyen jó választás-e, fel tud-e nőni az integráció korábban említett nagy alakjaihoz…
Az írás a szerző véleményét tartalmazza és semmiképp nem értelmezhető az MTA TK hivatalos állásfoglalásaként.