_____________________________________
- Kanada és Norvégia a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) előtt kezdeményezett vitarendezési eljárást az Európai Unióval szemben, melynek hátterében a fókatermékek kereskedelméről szóló Európai Parlament és a Tanács 1007/2009/EK rendelet által bevezetett kereskedelmi tilalom áll.
- A vitában különös jelentőségű kérdés, hogy a WTO tagállamai milyen feltételekkel térhetnek el közerkölcsre hivatkozással a GATT alapján fennálló kötelezettségeiktől a GATT XX. cikk a) pontja alapján.
- A vitarendezési Panel döntésében részben elfogadta az Európai Unió érvelését, és arra a következtetésre jutott, hogy a fókákkal szembeni kegyetlen vadászati módszerek közerkölccsel összefüggő szempontok mentén mérlegelhetők és ezek alapján kereskedelmet korlátozó intézkedések igazolhatók.
- A Panel döntésével szemben Kanada és az Európai Unió fellebbezett, a Fellebbezési Testület döntését legkésőbb 2014. május 20-ig kell közzétenni.
- Ezt megelőzően két vitarendezési eljárásban merült fel érdemben a közerkölcs kategóriájának alkalmazhatósága, azonban egyik ügyben sem sikerült a tagállami intézkedésekkel szemben támasztott összes követelményt megalapozni. Amennyiben a Fellebbezési Testület jóváhagyja a Panel közerkölccsel összefüggő következtetéseit, ez lesz az első eset, melyben egy tagállamnak érdemben sikerül kimentenie kereskedelmi korlátozását a GATT XX. cikk a) pontja alapján.
A fókavadászat etikailag kifogásolható módszerei már jóval az aktuális vitát megelőzően a közvélemény fókuszába kerültek. E megfontolások mentén született meg a Bizottság javaslata és fogadták el a fókatermékek kereskedelméről szóló Európai Parlament és a Tanács 1007/2009/EK rendeletet, amely főszabály szerint a fókákból származó alapanyagok és az ebből készült termékek forgalomba hozatalának teljes tilalmát vezette be az Európai Unióban.
A rendelet célkitűzései között a hangsúly elsősorban a belső piaci jogharmonizációra helyeződött, ugyanis az állatvédelmi civil kezdeményezések eredményeképpen akkoriban már több tagállamban fogadtak el szabályozásokat ezen a területen, így indokolt volt a belső piaci kereskedelmi feltételek egységesítése. E célkitűzés mögött két egymással összefüggő jogpolitikai indok húzódott meg. Egyfelől a fókakereskedelem szabályozását a vadászati módszerek által felvetett állatvédelmi és állatjóléti szempontok tették szükségessé. Ennek relevanciáját a belső piac szempontjából nehéz megkérdőjelezni, az állatok védelmét gyakorlatában az Európai Bíróság is közérdekű célként fogadta el [Ld. a C-37/06. és C 58/06. sz. Viamex Agrar Handels és társai egyesített ügyek meghozott ítélet 22. pontját], illetve akkoriban az alapító szerződésekhez csatolt állatvédelmi jegyzőkönyv is – melynek szövege ma már az EUMSz. 13. cikkében szerepel – kellőképpen megalapozta e megfontolásokat. Másrészt a jelen vitarendezési eljárás szempontjából is fontos, hogy a rendelettervezet megalkotásának indokai között az említett vadászati módszerekkel kapcsolatban a közvélemény aggályai is kellő hangsúllyal jelentek meg, amely a szabályozásnak egyfajta etikai, közerkölcshöz kapcsolódó megalapozást is biztosított [ld. 1007/2009/EK rendelet (5) preambulum-bekezdése].
Szintén lényeges körülmény a WTO vitarendezés kapcsán, hogy a rendelet kivételként a tengeri erőforrás gazdálkodással összefüggő, valamint az inuit és más őslakos közösségek létfenntartásához szükséges, hagyományosan folytatott vadászatból származó termékek behozatalát lehetővé tette. Más szóval a közvélemény etikai jellegű megfontolásai mellett az uniós jogalkotó más, ezzel ellentétes hatású érdekeket is mérlegelt. A kivételi lehetőség megalkotása pedig arra enged következtetni, hogy a tengeri erőforrás gazdálkodás, vagy az őshonos közösségek létfenntartáshoz való joga erősebb érdek – még ha a tradicionális fókavadászat ez esetben sem tekinthető humánusnak –, mint a közvélemény erkölcsi megfontolásai. Az utóbbi kapcsán persze nem tagadható, hogy a kivétel e közösségek kereskedelmi lehetőségét jelentősen bekorlátozta, aminek következtében a rendelettel szemben – később sikertelennek bizonyuló – bírósági fellépés is szerveződött. A rendelet semmisségének megállapítása végett a kanadai inuit érdekvédelmi szervezet által benyújtott keresetet a Törvényszék [T-18/10 RII sz. Inuit Tapiriit Kanatami és társai kontra Parlament és Tanács], majd a fellebbezést az Európai Bíróság [C-583/11 P - Inuit Tapiriit Kanatami és társai kontra Parlament és Tanács] utasította el.
Már első ránézésre is egyértelmű volt, hogy a belső piaci harmonizációs szabállyal importkorlátként kell számolni, ugyanis az Európai Unión belül e termékek előállítása elhanyagolhatónak volt tekinthető, viszont ezzel szemben az EU volt a fókatermékek legjelentősebb piaca, a termékforgalom megközelítőleg harmada az uniós tagállamokon keresztül bonyolódott. Nem meglepő tehát, hogy 2009-ben Kanada és Norvégia is konzultációt kezdeményezett az Európai Unióval, majd ennek eredménytelen elteltét követően vitarendezési eljárást indítottak [EC Seal Products – Canada WT/DS400; EC Seal Products – Norway WT/DS401]. Kanada és Norvégia álláspontja szerint az uniós rendelet a GATT, a Kereskedelem Technikai Akadályairól szóló Megállapodás, valamint a Mezőgazdasági Megállapodás számos rendelkezésével volt összeegyeztethetetlen, külön hangsúlyozva az inuit közösségeknek biztosított kivétel diszkriminatív, és voltaképpen inkonzekvens jellegét. Az Európai Unió a korlátozó intézkedés igazolásaként egyrészt a GATT XX. cikk a) pontjára (közerkölcsök védelme érdekében szükséges intézkedések), valamint b) pontjára hivatkozott (emberek, állatok, növények életének és egészségének védelme érdekében szükséges intézkedések). Ezek közül a közerkölcs kategóriája kapott nagyobb figyelmet, hiszen az eddigi vitarendezési gyakorlat mindösszesen két ügyben érintette a közerkölcsöt, azonban végül egyik esetben sem sikerült kimenteni a GATT XX. cikk a) pontja alapján a korlátozó intézkedést [US – Gambling WT/DS285; China — Publications and Audiovisual Products WT/DS363].
A panel 2013 novemberében közzétett jelentésében [EU Seal Products – WT/DS400/R–WT/DS401/R] az Európai Unió érvelését részben elfogadta és arra a következtetésre jutott, hogy a fókákkal szembeni kegyetlen vadászati módszerek közerkölccsel összefüggő szempontok mentén mérlegelhetők és ezek alapján korlátozó intézkedések igazolhatók. A jelentés – követve az említett két korábbi ügyben meghatározott szempontokat – a „közerkölcsök” („public morals”) alatt egy közösség vagy nemzet olyan szabályait érti, amelyek a helyesnek vagy helyetlennek minősülő magatartásokra vonatkoznak. A közerkölcs ennélfogva tagállamonként eltérhet, különböző tényezőktől, szociális, kulturális, etikai és vallási értékektől függhet, azonban a WTO-tagállamoknak – a saját területükön érvényes értékrendszer alapján – meg kell tudniuk határozniuk a közerkölcsre vonatkozó koncepciójukat [EU Seal Products – WT/DS400/R – WT/DS401/R 7.380. bek., 114. o.]. A panel emellett kifejezetten hangsúlyozta, hogy a közerkölcs védelme a tagállam által követendő és legfontosabb közpolitikai célokkal összefüggő értékei, illetve érdekei közé sorolandó [EU Seal Products – WT/DS400/R – WT/DS401/R 7.632. bek., 170. o.]. A közerkölcs létezésének igazolása mellett azonban fontos az is, hogy a korlátozó intézkedés a közerkölcs védelméhez szükséges legyen. Ez voltaképpen a korlátozó intézkedéssel elérendő védelem szintje, valamint a korlátozással sérülő nemzetközi kereskedelmi kötelezettség mérlegelése, összevetése alapján állapítható meg. Végül a korlátozó intézkedés kimentéséhez alá kell támasztani azt is, hogy a GATT XX. cikkének bevezetőjében („chapeau”) szereplő feltételek is teljesüljenek, azaz a korlátozó intézkedés az azonos feltételekkel rendelkező országok között ne eredményezzen indokolatlan vagy önkényes diszkriminációt, és ne minősüljön a nemzetközi kereskedelem rejtett korlátozásának. A panel következtetése szerint tehát a technikai akadálynak számító uniós rendelkezés a GATT XX. cikke alapján igazolható, azonban a kivételi szabályok közül az őshonos közösségekre, valamint a tengeri erőforrás gazdálkodásra vonatkozó kivételek diszkriminatív intézkedésnek minősülnek és nem egyeztethetők össze a Kereskedelem Technikai Akadályairól szóló Megállapodás 2.1 cikkével. Az őshonos közösségekre vonatkozó kivétel emellett a legnagyobb kedvezményes elbánás (GATT I. cikk), a tengeri erőforrás gazdálkodást érintő kivételes rendelkezés pedig a nemzeti elbánás elvébe ütközik (GATT III. cikk), azonban egyik rendelkezés sem voltak kimenthetőek a GATT XX. cikke alapján.
A panel döntésével szemben Kanada és az Európai Unió nyújtott be fellebbezést. Az Európai Unió fellebbezési kérelme [Notification of an other Appeal by the EU WT/DS401/10)] a közerkölcs értelmezésével összefüggésben is tartalmaz – igaz már kevésbé érdeminek tekinthető – kifogásokat. Nevezetesen az EU nem fogadja el a panel azon érvelését, amely az őslakosokra vonatkozó kivétel GATT XX. cikk a) pont szerinti kimenthetőségét kizárta. Ebben a tekintetben a panel arra utalt, hogy az őslakosok kivétele és a rendelet általános célja között nem áll fenn ésszerű kapcsolat, valamint hogy a kivétel éppen a rendelet hatásait minimalizálja. Az Európai Unió hangsúlyozza, hogy az EU lakossága – a paneleljárásban előterjesztett közvélemény-kutatási adatok tanúsága szerint – kedvezőbben ítéli meg a kegyetlen vadászati módszereket, ha az az emberek létfenntartásához szükséges, e tényeket azonban az EU álláspontja szerint a panel helytelenül értékelte.
A fentiek jól példázzák, hogy az uniós jog szempontjából nézve a közerkölcs több rétegből álló kategória. A nemzetközi kereskedelmi szabályok mellett jelentőséggel bír ugyanis a belső piaci normák körében is, minthogy az EUMSz 36. cikk a mennyiségi korlátozások tilalma alóli kivételként nevesíti más mellett a közerkölcsöt is. E kivételi szabály funkciója ugyan a belső piachoz kapcsolódik, azonban jelentősége nem csak az uniós tagállamok kontextusára korlátozódik. Amennyiben ugyanis egy uniós tagállam közerkölcsre vonatkozó megfontolás mentén vezet be korlátozást, akkor egyrészt meg kell felelnie az EUMSz 36. cikk, valamint a vonatkozó európai bírósági gyakorlat szerinti feltételeknek. Másrészt viszont, ha az intézkedése nem csak a belső piaci áruk mozgását, hanem a harmadik államok irányában fennálló kereskedelmet is érinti (pl. EU tagállam által elrendelt globális importtilalom közerkölcsi alapon), és nem tesz eleget a GATT XX. cikk a) pontjában szereplő követelményeknek, ennek következménye szintén (technikailag nem csak az érintett tagállam, hanem az egész EU-val szemben megindítandó) vitarendezési eljárás lehet.
Mindent összevetve tehát a közerkölcs az EU-jogban megjelenhet uniós szintű korlátozó jogszabály jogpolitikai hátterében, erre példa a jelen „fókarendelet”, amely voltaképpen az EU-ban uralkodó többségi erkölcsi értékrend kifejeződését jelenti, és egy ilyen jogszabálynak összhangban kell lenniük a GATT XX. cikk feltételeivel. A közerkölcs másik rétege a tagállamok által bevezetett korlátozó intézkedések mögött meghúzódó megfontolások, amelyeknek – mint belső piaci korlátok –, egyrészt az EUMSz 36. cikkében szereplő feltételeknek kell megfelelniük, amennyiben azonban nemzetközi kereskedelmi korlátról is szó lenne, a GATT normákkal sem lehetnek ellentétesek. Éppen emiatt lényeges kérdés, hogy van-e érdemi eltérés az EUMSz 36. cikk és a GATT XX. a) pont anyagi jogi feltételei között. Habár az EUMSz fogalma árnyalatban eltér a GATT fogalmától – előbbi a public morality, utóbbi a public morals kifejezést használja –, az Európai Bíróság gyakorlata egybevág a WTO vitarendezésekben követett megközelítéssel. Eszerint az etikai pluralizmus talaján állva a közerkölcs tagállamonként változhat, tehát minden tagállamnak adott a lehetőség, hogy területén a saját értékrendszere mentén maga határozza meg és igazolja a közerkölcs kategóriáját [34/79. sz., Regina kontra Maurice Donald Henn and John Frederick Ernest Darby, EBHT 1979 3795. o., 15. bek.]. Ezt a fogalmi megközelítést alkalmazza az Európai Bíróság későbbi gyakorlatában is [121/85. sz., Conegate Limited kontra HM Customs & Excise, EBHT 1986 1007. o., 14. bek.]. További hasonlóság a szükségesség vizsgálata: habár az EUMSz erre kifejezetten nem utal, a Bíróság gyakorlata szerint az EUMSz 36. cikk szerinti kivételek esetében a tagállamoknak alá kell támasztaniuk az intézkedésük szükségességét [Ld. pl. 227/82. sz., Van Bennekom EBHT 1983., 3883. 40. bek.]. A GATT XX. cikk bevezetőjében szereplő általános feltételek szintén hasonló formában szerepelnek az EUMSz 36. cikkben is, vagyis a tagállami intézkedés nem lehet önkényes megkülönböztetés és rejtett kereskedelmi korlátozás eszköze. Az Európai Bíróság gyakorlata azonban egy pontban némileg szűkebb értelmezésre enged következtetni. Az EUMSz 36. cikk értelmében önállóan a közerkölcs alapján mentesített tagállami intézkedések ugyanis kizárólag szeméremsértő, erkölcstelen áruk forgalmával álltak összefüggésben. Más termékeket, vagy pl. szolgáltatásokat érintő esetekben a közerkölcs mellett, vagy éppen ahelyett, a Bíróság végül más mentesítési jogalapot mérlegelt [pl. a közérdeket vette alapul a szerencsejátékok esetében, szemben a közerkölccsel, ld. C-275/92. sz., Schindler-ügy EBHT 1994., I-1039. o., 54-60. bek.]. Emiatt felvethető végül a teoretikus kérdés, hogy kifejezetten egy kegyetlen vadászati módszerekkel összefüggő, állatvédelmi célú, importtilalmat bevezető uniós tagállami intézkedés az EUMSz 36. cikke alapján, közerkölcsre hivatkozással kimenthető lenne-e? A Bíróság eddigi gyakorlata szerint feltételezhetően önmagában nem, és valószínűsíthetően a 36. cikk másik kategóriája, az állatok életének, egészségének védelmét szolgáló kivétele is a vizsgálat tárgyát képezné.
Már csak ezen összefüggés miatt is nagy érdeklődéssel várható a „fókaügyben” a Fellebbezési Testület döntése, hiszen az EU érvelésének egyik elemét, a GATT XX. cikk b) pontjában szereplő emberek, állatok, növények életének, egészségének védelme érdekében tett intézkedések relevanciáját a Panel érdemi indokolás nélkül elutasította. Ha a Fellebbezési Testület e kérdést is vizsgálja, akkor a vitarendezési eljárás nem csak a közerkölcs alkalmazhatóságának kérdéseihez, hanem a GATT XX. cikk egyes kategóriáinak belső viszonyrendszeréhez is lényeges hozzájárulást jelent majd. A Fellebbezési Testület döntésére azonban még várni kell, legkésőbb 2014. május 20-ig kell közzétennie a végleges jelentést.
Az írás a szerző véleményét tartalmazza és semmiképp nem értelmezhető az MTA TK hivatalos állásfoglalásaként.