.JPG)
_____________________________________
- Április 28-án, a Maastrichti Egyetemen rendezték az eddigi első, élőben közvetített EU elnöki vitát, melyen az Európai Bizottság elnöki posztjáért versengő jelöltek közül négy vett részt.
- Jean-Claude Juncker, Ska Keller, Martin Schulz és Guy Verhofstadt 90 percen keresztül vitáztak három témakörben: az európai gazdaság, az euroszkepticizmus és a külpolitika kérdéseit vették górcső alá.
- Bár a résztvevők nagyrészt a fenti témákban feltett konkrét kérdésekre válaszoltak, így is érdekes következtetéseket vonhatunk le azzal kapcsolatban, hogy milyen erős integrációt szorgalmaznának, és milyen jövőt képzelnek el az Európai Unió számára.
- A további elnökjelölti viták közül a május 9-én, Firenzében tartott esemény is ígéretesnek mutatkozott, de nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.
Az EU történelmet írt azzal, hogy vita formájában ütközteti az Európai Parlament legjelentősebb pártjainak európai bizottsági elnökjelöltjeit, hiszen ilyen jellegű vitákat korábban csupán a nemzeti választások során láthattunk. A Lisszaboni Szerződés vezette be azt az előírást, mely szerint az Európai Tanácsnak figyelembe kell vennie az európai parlamenti választások eredményét, amikor jelöltet állít az Európai Bizottság elnökének posztjára (EUSz. 17(7)). Ezért idén először az Unió történetében a legnagyobb európai parlamenti pártok megnevezték saját jelöltjeiket a posztra. A vitasorozat április 28-án vette kezdetét a Maastrichti Egyetemen, melyen Jean-Claude Juncker a jobb-közép, Ska Keller a zöldek, Martin Schulz a bal-közép, Guy Verhofstadt pedig a liberálisok képviseletében vett részt. Alexis Tsipras, a baloldal görög jelöltje, visszamondta a meghívást, míg a konzervatívok és reformerek csoportja nem állított elnökjelöltet.
A vita három részből állt: a jelöltek fél-fél órában vitatkoztak az európai gazdaság, az euroszkepticizmus és a külpolitika témakörében. A közvetítést vezető két moderátor, valamint a közönség is tehetett fel kérdéseket, ezen kívül a közösségi hálókon keresztül is sokan követték az eseményeket, így Twitteren és Facebookon érkező kérdéseket is kaptak az este főszereplői. Ennek a rövid bejegyzésnek a célja, hogy összefoglalja, mit gondolnak a jelöltek Európa jövőjéről, pontosabban hogy mennyire integrált Európát képzelnek el. Ebből a szempontból éles megosztottság látszódott a jobb és a baloldal között. Csupán Jean-Claude Juncker volt az, aki a status quo megőrzéséről beszélt, és arról, hogy a jelenlegi helyzetből hogyan lehetne kihozni a legtöbbet, már ami a politikai és intézményi kérdéseket illeti. A másik három jelölt ezzel szemben, bár kissé egymástól eltérően, de mind a komoly reformok szükségességét és az EU jelenlegi működésében szükséges változásokat sürgették. Nem meglepő módon mind a négyen egyetértettek viszont abban, hogy az Európai Bizottság soron következő elnökének fő célja a gazdasági növekedés fellendítése és a munkahelyteremtés kell, hogy legyen.
Jean-Claude Juncker szeretné egyesíteni és újraegyesíteni Európát. Ellenzi az új szakadékok létrehozását Európán belül, hiszen már a jelenlegi szakadékok is (mint például ami Észak- és Dél-Európa között tátong) csupán feszültséget szítanak az Unión belül. A Bizottság elnökeként a politika-alkotásra, valamint olyan konkrét célok elérésére fókuszálna, mint például a pénzügyi konszolidáció. Politikája a belső piac szociális dimenziójának erősítését valamint a monetáris unió továbbfejlesztését szolgálná. Ezen kívül a közös piaci integráció beteljesítésének és egy, mind a 28 tagállamra kiterjedő, minimálbér létrehozásának fontosságát hangsúlyozta. Úgy fogalmazott, hogy olyan Európát szeretne, amely „nem álmodik, hanem cselekszik.” Amikor az EU különböző intézményei közötti hatalommegoszlásról kérdezték, megkerülve a kérdést azt válaszolta, hogy az igazi hatalom az EU-ban az emberek kezében van, ezért kell részt venniük a választásokon, ha azt akarják, hogy figyelembe vegyék akaratukat. Ezzel szemben a másik három jelölt egyetértett abban, hogy az Európai Tanács kezében ma már túl sok hatalom összpontosul, így az Európai Parlament és az Európai Bizottság pozícióját kell erősíteni.
Guy Verhofstadt egy erős Bizottságot képzel el, élén egy erős elnökkel, aki nem csak akkor kezdeményez, ha azt Franciaország vagy Németország jóváhagyja. Barroso elnökre utalva többször megismételte, hogy a jelenlegi Bizottság elbukott a válságkezelésben. Jacques Delors-t, mint az erős európai politikus mintaképét többször is említette, ugyanakkor azt is hangoztatta, hogy egy újfajta vezetést ajánlana Európa számára a régi „recept” helyett. Hangoztatta, hogy elítéli a konzervatívok status quo-védő gyakorlatát, és azt, hogy a szocialisták pedig az adósságok halmozásában látják a megoldást. Helyette úgy látja, hogy most, jobban, mint valaha, egy olyan Európára van szükség, ahol egyre erősebb integráció valósul meg. Ő volt az, aki a legtöbbet beszélt arról, hogy egy „másik Európára” van szükség, ami egy igen nagyfokú integrációt foglal magában. Bár azt állította, hogy nem szereti a föderalizmus szót használni, mert az egy szuperállam létrehozását sugallja, sürgetné a bankunió, az egységes tőkepiac, egy energiaközösség, sőt még egy védelmi közösség létrehozását is. Szerinte Európának nem több bürokráciára és szabályozásra, hanem több közös politikára van szüksége. Tisztán látszott, hogy Verhofstadtnak nagyratörő álmai vannak, amit az is jól szemléltet, hogy az európai szuverenitás újraértelmezését tervezi, és a felmerülő problémák többségét európai szinten oldaná meg.
Martin Schulz egy olyan Bizottság elnöke szeretne lenni, mely az európai polgárok demokratikus választása alapján alakul meg és nem „a politikusok zárt ajtók mögött történő titkos egyeztetéseinek eredményeképpen.” Szeretné visszaadni az embereknek az igazságosságot, a becsületességet és a demokráciát, és nem akar egy olyan Európát, amit bankok és érdekek irányítanak. Úgy fogalmazott, hogy (Verhofstadthoz hasonlóan) támogatja az eurokötvények kibocsátását, és papíron a föderalizmusnak is híve. Azonban realistának vallja magát, így figyelmeztetett, hogy sem az eurokötvények, sem a föderalizmus nincs ma elérhető közelségben, mert egyik sem élvezi a polgárok támogatását. Ő is elítélte az Európai Tanács hatalomhalmozását, és kritizálta a tagállamok opportunista magatartását, mely szerint minden sikert a saját érdemükként könyvelnek el, a kudarcokat viszont mind az EU számlájára írják. Ez utóbbi állítását heves egyetértéssel fogadta a többi baloldali jelölt is.
A zöldek jelöltje, Ska Keller egy olyan Európát szeretne, amely az emberekkel törődik, nem pedig csak az egységes piaccal vagy a nagy vállalkozásokkal. A Bizottság elnökeként figyelembe venné és meghallgatná a fiatal, idős és kirekesztett embereket egyaránt. Egy más Európát képzel el, olyat, amelyben mindenkinek helye van. Értelemszerűen sokszor hangsúlyozta a fenntartható fejlődés fontosságát, valamint azt, hogy olyan ágazatokba kell fektetni, melyek hosszú távú fejlődést hoznak az EU számára, mint például a zöld gazdaság, az oktatás és az egészségügy. Ska Keller visszautasítja az olyan jellegű kérdéseket, hogy valaki támogatja-e Európát vagy nem, hiszen ilyen értelmetlen és általános kérdések helyett konkrétumokra és a megoldandó problémákra kell fókuszálnunk.
A vita egy élénk párbeszéd formájában zajlott, mely során a politikusok megpróbáltak egymás felvetéseire is reagálni, már amennyire az időkeret ezt engedte. Ezen kívül a jelöltek attól sem riadtak vissza, hogy olykor egész konkrét javaslatokat fogalmazzanak meg, amikor arról kérdezték őket, hogy hogyan kezelnék a válságot, az euroszkepticizmust, vagy éppen az olyan külpolitikai konfliktusokat, mint például az ukrán helyzet. Általánosságban azt szűrhetjük le, hogy a baloldalnak ambiciózus, reform-jellegű elképzelései vannak, míg a jobboldal inkább kisebb lépésekben haladna, de könnyebben megvalósítható célok felé.
Több vita is hátravan még a május 22-25. közötti választásokig. A legutóbbit május 9-én, a firenzei European University Institute-ban tartották, ami rendkívül érdekesnek ígérkezett az európai integráció kérdésének szempontjából, hiszen a jelölteket az Unió helyzetéről (’State of the Union’) faggatták. Sajnos azonban semmi újat nem tudhatott meg a hallgatóság. A jelölteknek az első vitán elhangzottakhoz hasonló kérdéseket tettek fel, melyekre hasonló válaszokat adtak: szinte szóról szóra elismételték korábban már hallott mottóikat, fő céljaikat. Még José Bové sem hozott sok új színt a vitába – ezúttal ő képviselte a zöldeket – pedig az ő különc személyisége akár fel is pörgethette volna, új lendületet adhatott volna a vitának. Bové fő céljául a múlt hibáinak kijavítását és kérdéseinek megválaszolását jelölte ki, mely hibákért főként a trojkát tartja felelősnek. A jelöltek sokszor visszatértek az intézményi kérdésekre, és mind a négyen hangoztatták, hogy amennyiben az Európai Tanács nem venné figyelembe a Parlament akaratát, és nem az ottani győztes elnökjelöltet jelölné a Bizottság élére, az az európai demokrácia végét jelentené.
Az írás a szerző véleményét tartalmazza és semmiképp nem értelmezhető az MTA TK hivatalos állásfoglalásaként.