_____________________________________
- a jelentés megállapítja, hogy nem létezik egyértelmű választóvonal az uniós és a nemzeti hatáskörök között, hanem egymásra hatások végtelen sorában alakul a kölcsönhatás a két szint között;
- a jelentés felhívja a figyelmet a még fennálló, a belső piacot korlátozó tagállami intézkedések leépítésének szükségességére, amelyhez brit nemzeti érdek fűződik;
- a kölcsönös elismerési elv alkalmazását preferálja az uniós jogharmonizációval szemben;
- a másodlagos szabályozás területén további ágazati liberalizációt is kívánatosnak vél;
- az uniós jogérvényesítési mechanizmusok megerősítésének szükségességét húzza alá;
- a belső piac jövőjének alakulásában veszélyt érzékel az eurózóna szorosabb integrációjának irányából.
A jelentés az Európai Unió és az Egyesült Királyság közötti hatáskörmegosztást vizsgálja az egységes piac területén szakértők, kormányzaton kívüli szereplők, üzletemberek, parlamenti képviselők és egyéb érdekképviseleti szervek írásban vagy szóban összegyűjtött észrevételeinek elemzésével, valamint az arra vonatkozó kormányzati következtetéseket. A beszámoló közzéteszi a koalíciós kormánynak az egységes piac megítéléséről formált álláspontját, nem határoz meg azonban előre olyan javaslatokat, amelyeket a jövőben bármelyik koalíciós párt tenne az integrációban való brit részvétel vagy a kompetenciák helyes megosztásával kapcsolatban.
Először az egységes piac történelmi fejlődését mutatja be az EGK-Szerződéstől az Egységes Európai Okmányon keresztül. A gazdasági szabadságokhoz, mint meglévő maghoz az ezt követő szerződések olyan új, már nem vagy nem kizárólag gazdasági vonatkozású területeket csatoltak hozzá mint a környezet-, a szociális- vagy a foglalkoztatáspolitika. Bár az egységes piac beteljesülését 1992-ben ünnepelték, valójában akkoriban még távol állt a befejezéstől. Az ez utáni húsz évben bekövetkező liberalizáció egy mélyen integrált, de korántsem tökéletes belső piacot hozott létre. A brit kormányálláspont szerint még mindig fennáll a további liberalizáció lehetősége, mivel számos formális és informális tagállami korlátozás fennmaradt az egységes piacon. A jogalkotás mellett az Európai Bíróság jogértelmező szerepkörben volt meghatározó a mára kialakult tagállami-uniós hatáskörök közötti választóvonal kialakításában. A jelentés végkövetkeztetése, hogy nincs a nemzeti és az uniós hatáskörök között egyértelmű választóvonal, hanem tényleges vagy esetleges egymásra hatások végtelen sorát mutathatjuk ki. Az integráció szintjét a tisztán gazdasági, illetve a szélesebb értelemben vett politikai tényezők keveréke határozza meg. A tagállamok közötti tárgyalások eredményeként nem lehet eljutni egy olyan bűvös recepthez, amelyben tökéletesen leképeződik a jogalkotó ismerete a helyi piacokról és vállalkozásokról, és amely demokratikusan elszámoltatható szabályokat hoz létre. Az Uniót döntően a tagállamok egyéni érdekeinek felfogásán alapuló kompromisszumok és megállapodások jellemzik.
Ezután a jelentés az egységes piac működését biztosító jogi kereteket taglalja. Elmagyarázza az elsődleges jog tartalmát, a négy alapszabadságot (áruk, szolgáltatások, személyek és tőke) és az uniós törvényhozás menetét. Bemutatja a kompetenciák határait az egyes szabadságokon belül, valamint az ezeket övező vitákat. Számba veszi azokat az érveket, amelyek a harmonizáció és a kölcsönös elismerés, mint a piaci integrációt elősegítő gyakorlatok mellett és ellen szólnak, valamint feltárja a belső piaci jogharmonizációs jogalap terjedelmét bővítő európai bírósági jogértelmezést. A fejezet arra a következtetésre jut, hogy minden olyan tagállami intézkedés, amely a személyek, áruk, szolgáltatások és tőke szabad mozgását korlátozza jogilag megkérdőjelezhető és a közérdek általi objektív igazolhatóságra szorul. Egy széles körű konszenzus tárul elénk arról, hogy az egységes piac az EU fejlődésének központi eleme, amely növekedést és jólétet hozott a tagállamokban, és amelynek így is kell maradnia. Ugyanakkor az a politikai akarat, mely érzékenyebb területek felé vinné el az egységes piacot, kihívások elé néz. A piac további jelentős kiszélesítésének pozitív hozadékai azonban már nem állnak majd rendelkezésre a jövőben.
A kialakult integrációs struktúrára nagy hatással volt a bekövetkezett gazdasági és pénzügyi válság, amely jelentős társadalmi konfliktusokat is generált. A jelentés ezért az egységes piac jövőjéről formálódó gondolatokkal zárul. A gazdasági válság sokakat arra indított, hogy új módszereket keressenek az egységes piac mélyítésére az újbóli, Európán átívelő növekedés elérése érdekében. A jelentéshez benyújtott bizonyítékok azt támasztják alá szilárdan, hogy mennyire fontos az egységes piac világgazdaság felé való nyitottságának megőrzése. Megvizsgálja azokat a területeket, ahol az EU hatáskörének kiterjesztése az Egyesült Királyság érdekeit szolgálná, és javaslatot tesz az EU számára saját jogérvényesítési rendszerének megerősítésére, a hálózati és szolgáltatási liberalizáció továbbvitelére és intézményi változások végrehajtására. Kevesebb és jobb uniós törvényhozást szorgalmaz, nagyobb bizalmat fektetve a kölcsönös elismerés elvébe.
Ezen kívül az eurózóna további intézményesítése (pozitív vagy negatív) hatással lehet a belső piacra. Két veszély érzékelhető a belső piac integritására. Egyrészt a belső piac fragmentációt eredményezheti, ha az eurózóna továbbfejlődik egy egyértelműen politika entitás irányába. Másrészről, és ez a valószínűbb forgatókönyv, a belső piac ugyan nem fragmentálódik, de az eurózóna tagállamok dominanciája jellemzi majd, ahol a piac ugyan egységes marad, de a szabályokat az eurózóna tagállamok hozzák majd meg.
Mindez azt jelenti, hogy az egységes piac újra az európai politikai viták középpontjába kerülhet, mely új lehetőségeket nyithat meg az Egyesült Királyság számára.
Az írás a szerzők véleményét tartalmazza és semmiképp nem értelmezhető az MTA TK hivatalos állásfoglalásaként.